örmény zene: →Örményország egyházi zenéje vsz. a világ legrégibb írásos zenei hagyománya, s népzenéje ezt is megelőzi. Movszesz Chorenáci, Náregi Szt Gergely és Szt Nerszesz Snorháli alkotásai a K-i és Ny-i örm-ek közös öröksége, túlélték az elmúlt századokat, s akárcsak a krápár-örm. nyelv, mindkettő a latin →gregorián énekkel párhuzamosan, de eltérően fejlődött. - A sárágán (ékszer-nyakláncot is jelent) szigorúan a lit. naptárhoz kötődő ének. Népi recitativ epikus művek technikájából kiindulva a trubadúrok (bárdok) Szűz Mária-énekeihez hasonló utat tett meg, de ősi arab hatás (mákámok) is nyomot hagyott rajta. A lantos örm. trubadúr-költészet ugyanis századokkal megelőzte fr. és ném. testvéreit, s megérte a ker. kort. Eredeti, egyszólamú, esetenként zümmögő hanggal v. átmeneti harmonikus hatással kísért alakja később Ny-i fülnek szokatlan harmóniákkal, szóló + együttes formává gazdagodott. Csak az utóbbi századokban jelent meg a Ny-i hangolás és harmonizáció néhány tp-ban. Először a 9. sz: Itáliában gyűjtötte össze ezeket Pavio di Taroa. A 13. sz-dal záruló gyűjt-ük (sárágnoc) már 1166 éneket tartalmaz. Mo-on sárágánokat az eu. operaházakban is keresett Anna Máilján is többször előadott. Ezzel szemben a dágh („imadal”) ősi népi énekek vallásos oldalhajtása (gyűjt-ük a dághárán), de a természet, az élet és a női szépség is megjelenik bennük. A kánc (kincs) zsánerszerű műfaj, a 10-13. sz-ig díszes, hosszú, főleg ünnepi litániává nőtte ki magát. Az egyh. zene alapját képezi a 8 modus (mely az ősi népzenében is megvan). Ezek a kis és nagy melódia-skálák elődei, a Ny-i zenében szokatlan hangnemek és melódia-intervallumok. A cházok kádenciákat, irányt és ritmust kifejező kottajegyek, eleinte csak a dallamvonal irányát jelezték, de az előadónak később is jelentős szabadságfokot engedtek meg, ezeket Bábá Hámpárcum Konstantinápolyban 1806: megrendszabályozta, de korábbi formájában állítólag a velencei mechitáristák még használják. - A Ny-ot jellemző népzene és klasszikus zene közötti szakadék Örményo-ot nem érintette. Jellegzetes (nemzeti) hangszer az ősi duduk, hangja oboához v. tárogatóhoz hasonló, sárgabarackfából készül. Ma élő legjobb művésze D. Dábágján, 2004: a m. rádió nyilvános hangversenyén is szerepelt. A tár hosszú nyelű lant, a trubadúrok (guszánok) hangszere volt. A citera örm. változata a kánon, de az iszlám világ egy részén is klasszikusnak számít. A későbbi trubadúrokról (asughok, vándorénekesek) a 13. sz-tól vannak feljegyzések, ők a száz nevű húros hangszerrel adták elő nagyrészt saját dalaikat, védőszentjük Ker. Szt János volt, évente Musba, a róla elnevezett ktorba gyülekeztek búcsúra. Isk-ik a 17. sz-tól működtek Isztambultól Tifliszig, s megérték a 20. sz-ot. Műveiket A. Tchobanian adta ki fr-ul. Leghíresebb a több kaukázusi nyelven verselő és daloló Száját-Nova (1712-?), térdhegedűn (kamancsa) kísérte dalait. További népi fúvós hangszerek a szring (fuvola, furulya, pásztorsíp nádból v. fémből), a svi v. tuták és a duduknál élesebb, „bronzos” hangú zurrna (kis trombita). A népdalkincs és liturgikus ~ kiapadhatatlan forrásként játszott szerepet Komitász, művének folytatója, Szpiridon Melikján és a Ny-i és modernebb hangszerelést alkalmazó Dániel Erazsist műveiben. Népzenei gyökerekből nőttek ki a világhírű Árám Chácsáturján (1903-78) zongora- és szimfonikus művei, balettjei (Boldogság, Gájáne, Spartacus). A 20. sz. zeneszerzői: Kara-Murza, Tigrán Csuhádzsján, A. Szpendiárján, A. Sztephánján, A. Ter-Ghevondján, A. Bábádzsánján (1921), karmesterek (A. Háruthjunján), világhírű énekesek: P. Liszicián (1911) baritonista, Gohár Gászpárján („Örményo. csalogánya”, 1922) koloratúr-szoprán, Kallen Esperian szoprán- (USA) és Charles Aznavour sanzon-énekes, Levon Csilingárján hegedűművész és karmester, zongoristák írták be nevüket az eu. klasszikus zenevilágba, sok kiváló komponista azonban nálunk szinte ismeretlen.  Szám L.

Parsons, David: The music of Armenia. Celestial harmonies. Vol. I.: Sacred choral music - Vol. II.: Sarakan / medieval music. (2 CD kísérő ismertető füz.). Germany. - Bagi Éva: Kövek zenéje. Örményo-i barangolások. Bp., 2003.